D 30 teszt, sajtófotók

A sikeres kenesei kiállítást követően került sor a Dolphin 30-as első hivatalos teszt és sajtófotózásra. Kétféle vitorla garnitúrával tesztelték a hajót, mind a kettővel kiválóan működött. A tesztelő Litkey Farkas volt, aki a következő szavakkal lépett ki a hajóból: “Papa, ez nagyon jó, még a 38-asnál is jobb”. A tesztelésen részt vett Lénárt Attila a Vitrolás Magazin főszerkesztője is, akinek a tollából a következő lapszámban fog megjelenni egy részletesebb leírás a hajóról. A hajót azóta is folyamatosan fejlesztjük, a menet próbák során felmerülő kisebb problémákat folyamatosan javítjuk. A komolyabb érdeklődők közül többen már ki is próbálták és meg is rendelték a hajót. Minden menetpróba azt igazolja vissza, hogy a hajó rászolgál a Performance besorolásra, felszereltségét és főleg menetsebességét tekintve. Már jönnek az első kitűnő versenyeredmények, a Rozália nevű vitorlás, profi csapatának jóvoltából.

Keresés

Friss híreink

  • Hagyományos szkeg került a hajótestre
    Hagyományos szkeg került a hajótestre

    Hagyományos szkeg került a hajótestre, aztán indult a „nagyüzem”! Sok kéz, sok anyag, sok óra! Nem versenytechnológia, viszont elnyűhetetlen, és itt erre van szükség! És nem kicsi felület, amit gondos…

  • Rengeteg habléc és illesztés
    Rengeteg habléc és illesztés

    Rengeteg habléc és illesztés, ragasztás, csavarozás! De a végén ott állt egy, számunkra monumentális hajótest, ami már nem csak annak látszott.

  • Haladunk a felújítási munkákkal
    Haladunk a felújítási munkákkal

    Haladunk a felújítási munkákkal, ezúttal a Dolphin 28-as szépült meg. A csúnya, szürke alapozó becsiszolásánál mindjárt eszembe jutott az egyik kommentelő bejegyzése, miszerint a hajóépítés döntő többsége csiszolásból áll. Milyen…

Kategóriák

Cimkék